Brebbia

A Brebbia pipagyárat 1947-ben alapította meg Enea Buzzi és unokaöccse, Achille Savinelli, kifejezetten ama célból, hogy a milánói Savinelli-boltot ellássák, amit Carlo Savinelli, Achille apja vezetett. Céljuk a kiváló minőség elérése volt ésszerű áron, ami az akkori olasz pipák alacsony minőségi nívójához képest meglehetősen forradalmi célkitűzés volt. Megegyeztek, hogy pipáikat Savinelli márkanévvel hozták forgalomba, hogy a jóhírű bolt által már bejáratott és ezért széles körben ismert névből profitáljanak.

A gyártási folyamatok felelőse Buzzi, míg a marketing első embere Savinelli volt. Buzzi a gyár mellett telepedett le, amit egy - nagyapja tulajdonában álló - régi, felújított vízerőműben rendezett be. Savinelli Milánóban maradt a Brebbia korai éveiben. Nem túl meglepően megállapodásuk nem tartott túl sokáig, 1953-ban Barasso-ban Savinelli saját gyárat alapított (ahol az eredeti Savinelli-gyárat akkor már Buzzi birtokolta). Enea Buzzi a továbbiakban is leginkább Savinelli márkanévvel jelzett pipákat készített és forgalmazott, miközben készített néhányat saját márkájaval, ami MPD vagyis Manufacture Pipe Brebbia lett.

1956 fontos év volt a Brebbia számára is, Buzzi ugyanis végleg kivásárolta Savinellit a gyárból, és mostantól kizárólag MBD márkájú pipákat gyártott. Ekkortájt némi gondot okozott a Savinellitől különösen és a többi olasz pipától meglehetősen különböző stílus megtalálása. Végül megtalálták a megfelelő design-t az alapvetően klasszikus formák elegáns és stílusos ötvözésében, olaszos vonalvezetésében.

1968-ban a márkajelzés megváltozott a mai aranykörvonalú fekvő gyémánt alakra, 1976-ban pedig a márkanevet is kicserélték MBD-ről, így lett Pipe Brebbia.

Ma a cég vezetője, Luciano Brebbia egy olyan vállalatot igazgat, ami elérte régen kitűzött célját, kiváló minőségű pipákat gyártanak nagyon jó árakon. Széles, ugyanakkor jól behatárolható és jellegzetes termékpalettájuk a világ vezető olasz pipaműhelyei közé emelik a céget. A hagyományos olasz eljárás szerint levegőn szárított gyökér-alapanyagot mindig a legmegfelelőbb helyekről szerzik be, nincsen helyi preferenciájuk. Csekély tapasztalataim alapján (saját példány és bolti mustrák eredményeként) megjegyezném, hogy pipafejeik nagyon könnyűek, így kényelmesen szájban tarthatók, a csutorák vége pedig igényesen pici, nincs olyan böszme műanyagdarab érzése az embernek ha rácuppant, mint egyes más fajtáknál.

Tizennégy műhelyének évi harmincötezer darabos termelésével a világ legtöbb országában jól ismert a Brebbia, pipáik legnagyobb részét Németország vásárolja meg.

Legmagasabb minőségi kategóriájú pipáik a "Linea A" széria, $350 feletti áron:

Legolcsóbb sorozatuk a "Go Go" család $35-ért, kimondottan utcai és rizikós (hegymászás, cápavadászat stb.) használatra:

"First" pipáik közepes árfekvésűek és "spigot" kivitelezéssel rendelkeznek, a Dan Pipe szerint ezüst fémalkatrészekkel:

Készítenek nikkel-karimás pipákat is, "Italia Pura / Cappuccio Sabbata" néven, mind sima mind rusztikus finissel, meglehetősen olcsón:

A Brebbia különböző hobbitervezők modelleit is felvette kínálatába, az első pipát Pierre Muller genfi ékszerész tiszta és újszerű, elegáns darabokat tervezte, Rainer Barbi pedig tömör freehand-formákkal színesíti a Brebbia kínálatot, az utóbbi modell az övé:



Kapcsolódó oldalak:

A gyár hivatalos honlapja
Katalógusuk

Shai Hulud

  ugrás az előző oldalra