J.F. Germain's Special Latakia Flake

Kis, lapos aranyszínű fémdobozban érkezett, kifejezetten "régimódi" csomagolásban.
Közkedvelt német dohányforrásunk hozatta be Jersey-ből, amiért minimum virtuális vállveregetést érdemelnek.
Persze az amerikai import kicsit sántít, mert tulajdonképpen ezt a dohányt a Csatorna szigeteken gyártják, itt, Európában. Ennek persze lehetnek anyagi és történelmi okai is, bővebb információt a honlapjukon találunk, de ez itt most nem az offshore cégekről akar szólni,szóval ugorgyunk. Dobozt kibontva zsírpapír szerűségbe csomagolt dohénylapocskákat találunk, amik már jócskán kikezdték a valamikor fehér papírt. Egyből megcsapja orrunkat az angolos keverékekre jellemző illat.
Egész lapokat sajnos nem sikerül kioperálnom a dobozból, de annyi baj legyen. Kicsit lehet szikkadni hagyni, de ne vigyük túlzásba, hamar kiszárad!
Áll különböző virginiákból, latakiából, megfűszerezve havannával és egy kis adag perique-el.
Nem kell megijedni, inkább közepesen erős kategóriát képvisel, talán a tömet vége fele gorombul be cseppet, amikor a havanna ízvilága is jobban kijön. Addig kifejezetten élvezetes édeskésen-füstösen fűszeres ízorgiában lehet részünk. Latakiával ismerkedőknek is bártan merem ajánlani, nem fog elriasztani senkit. Ha meg igen, Én átveszem szívesen :) Jól ég, de ennek előfeltétele, hogy szellőztessük ki a dohányt. Kifejezetten élvezetes szívni, nagyon összetett ízvilágú dohány, de Én csak kültéri használatra javaslom, a családi béke és a jószomszédi viszony fenntartása végett. Aktuális latakiás kedvencem, jelenleg leszorította a trónról a Red Rappareet is. (Lviz) (2005. június)