Gold of Denmark

Nagyon nem jött be. Virginia, Burley és Cavendish kombináció (többségben az utóbbi), komolyabb aromásítás nélkül. Engem, ízét tekintve, leginkább a Black Ambrosiára emlékeztet, mintha azt hígították volna föl burley-vel meg virgával. Testes, kissé füstös, de nekem összességében valahogy olyan jellegtelen. (Vix)

Miként az éttermekben a hely nevét viselő specialitások a legjobb falatok szoktak lenni, lehetett sejteni, hogy a büszke dán dohánymesterek a hazájukról valamelyik kiemelkedő minőségű keveréküket fogják elnevezni.
És lőn.
Ez a dohányom volt, amelyik a legyorsabban, a legészrevétlenebbül fogyott el. És bár minden kiürült zacskót úgy teszek el, hogy pár csipet dohányt hagyok benne, ezt úgy kitakarítottam, hogy egy apró szemecske sem maradt benne: mind el vagyon szívva.
Történt mindez annak ellenére, hogy második tömetre világossá vált: május-június lévén rosszkor szívom, mert példaértékűen őszi dohánnyal állunk szemben, és én a dohány kiválasztásának idejére felettébb kényes vagyok.
Nem tudom, hogy íze mennyire volna eredeti, példa nélkül álló, vagy sem.
Nem olyan társ nélküli kivétel, mint a Black Ambrosia vagy a Golden Blend's Vanilla, és nem lehet benne fölfedezni valami határozott karakterű ízesítést sem. Amit a Mac Baren generálszósznak hívnak egyesek, és amit a legtöbb MB dohányban valóban föl lehet fedezni, az a Gold of Denmarkban az egyetlen ízesítő elem, a lényeg a finom, barátságos dohány, amit most hagytak, hogy megmutassa mit tud. És a Burley, a Virginia és a Cavendish kiállt a színpadra, hogy játszanak, mint három nagyon jó, évtizedek óta összeszokott színész, akik egymás összes, még ki sem mondott szavát, meg sem tett mozdulatát is ismerik, és végtelenül élvezik, hogy együtt alakíthatnak valamit. Mindegy, hogy mit, bármibe fognak, az jó, az tökéletes, az embernek hiányérzete nincs. A MB generálszósz csak az egyszerű díszlet, a kissé pasztelles világítás, a kényelmes szék, játékukat diszkréten támogatandó.
Nagyon ritka az olyan dohány, amelyik egészen az utolsó tíz percig megtartja ízét. A Gold of Denmark ilyen. Elég nagy darabokban csomagolták, következésképpen nehezen gyullad meg, de tüzét jól tartja, és külső illata is nagyon finom.
Igazi esős idő dohány, olyannyira, hogy e téren más szerintem szóba többé nem jöhet. Huszonkét fok alatt ideális hozzá a hőmérséklet. Elképzelem, hogy szemerkél az eső, fölbukkannak az első őszi ködök, és én ezt a dohányt szívom hozzá egy nagy bentből, -heves, türelmetlen vágyat érzek, hogy legyen már október, november, érezzem már az eső áztatta avar illatát. Valószínüleg télen is megállja a helyét, de az igazi idejének én az őszt érzem. Dió, újbor, szalonna, szarvasbőgés, az az eső áztatta sötétzöld fű, amit már helyenként a barnás, sárgás levelek takarnak. (Érdekes, valahogy a nagyvárosi civilizáció képei ritkán ugranak be a jó dohányokhoz?)
Nem egy könnyű dohány, testes, határozott, de szűz szájak számára sem volt megterhelő. Volt rá példa, hogy ifjú hölgy kostolót kért belőle, és tíz perc után beláttam, okosabb, ha új pipát tömök magamnak. Kevés dohányhoz jutott eszembe, hogy ilyen határozottan könyvbarát volna. Thomas Mann illik hozzá megitélésem szerint a legjobban, Hamvashoz nem elég napfényes, Dosztojevszkíjhez nem elég sötét: ez a szürkület dohánya. Tolsztoj, Babits, Wass Albert regényei teljes harmóniában vannak vele. Kosztolányi ehhez túl városias, Tóth Árpád túl légies, Bodor Ádám túl éles, karakteres, Vörösmarty túl démonikus, Karinthyval, Ray Bradburyvel sajnos nincs relációban. Adyhoz már elég ez a dohány, Sánta Ferenchez is teljesen hiteles, az Üvöltő szelek pedig egy az egyben a Gold of Denmark füstja alatt játszódik. Jack Keruac-ot meg nem kell olvasni.
Edmund Hillary mondta, hogy azért mászta meg a Mount Everestet, mert ott volt. Ez a dohány markáns, bármely kétkedő-kötekedő boldogtalan számára egyértelmű, súlyos válasz a kérdésre: miért dohányzol?
Azért, mert ilyen dohányok vannak, és mert gyönyörűen esik hozzá az eső. Rilke Őszi nap című versét érdemes hozzá elolvasni.


Rainer Maria Rilke: Őszi nap
Készülj, Uram. Nagy nyáridőd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetőnek,
s a mezőket szélbe borítva szeld.
Késő gyümölcsöt sürgessen szavad;
add, még két napjuk délszakibb lehessen,
s amit kezdtél velük, kiteljesedjen,
csöpp el ne vesszen dús fürtből zamat.
Nem épít már, ki most hajléktalan.
Hosszú magányra vár, ki most magányos.
Virraszt: olvasáshoz, levélíráshoz,
és az allékat járja nyugtalan,
mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.
(Tandori Dezső fordítása)

Ennek a versnek a pillanata jelenti a határt a Mac Baren Golden Ambrosiája és a Gold of Denmark között. A Golden Ambrosia még a szeptemberi, az indián nyár dohánya, mit az idő ennek a versnek pillanatával forgat le a szinpadról, hogy ennek a dohánynak adja át a helyet.
A Gold of Denmarkról, Dánia Aranyáról majd egyszer egy regényt fogok írni, de mivel szeretve tisztelt importőreink be akarják szüntetni a forglamazását, ezt gyorsan összedobtam, hogy még időben csináljak hozzá kedvet, és ne utólag, a nosztalgia jegyében bosszantsam vele a kedves hoppon maradt pipás közönséget. (VM)