Escudo
Escudo-ról a Régi Topic 783-ban, valamint az Új Topic-on a Prospero 10622-re való válaszomban már zsolozmáztam.
Ha beszerezni szándékod lenne, hát csak sűrgőst, hogy még hozzájuss. Legutóbbi értesülésem szerint Pozsonyban esetleg még kapni. Kis szerencsével a Koppenhága is jó lehet. Ha valahol találsz, végy nekem is légyszíves, szívesen fizetek komoly felárat érte.
Escudo, ja. Legendás, nagyhírű márka, igen régi dohány, egyike a legöregebb keverékeknek amit ismerek.
A név a régi idők portugál tengerészeitől ered, akik elsőként "gyártották". Az akkori idők - 1700-as évekről van szó - technológiája relative egyszerű volt, Marylandból származó Virginia és lousianai Perique leveleket sodortak össze, s az így kapott mintegy kolbász, (tán ikább kötélszerűvé sodort) formájú rudakat vitorlavászonba göngyölve még szorosabbra csavarták, majd spárgával helyenként át is kötötték, ami a sodrat még további zömítését eredményezte. (Apránként rájöttek, hogy az ilymódon alakított dohányrúd átmérője ca 5 cm kell legyen. Úgy érett össze a legjobban, úgy adta azt a bizonyos komplex, érett, selymes ízt, továbbá tartóssága, nedvessége úgy lett ideális) Amikor azután pár hét múlva előszedték ezeket a rudakat, kihámozták s vékony szeleteket vágtak le belőle, amiknek mérete éppen az akkori portugál arany pénz, az escudo méretével egyezett. Ráadásul olyan finom ízű és minőségű volt, hogy az aranyra asszociálhatott róla a pipázó tengerimedve, igyaztán az Escudo nevet adták neki.
A kezdetektől fogva, mindvégig amíg gyártották, összetételén jóformán semmit nem változtattak. Csak azonos területen termelt s szárított, érlelt, pure dohány, semmi egyéb. Ez is lett sikerének, nagyszerűségének egyik titka. Merthogy kiváló, ragyogó minőségű, kivételesen finom ízű és aromájú dohány, annyi szent. Lassanként keresett, sokra tartott cikk lett az Óvilág pipásai közt, akik hamar megtanulták értékelni minőségét, tiszta, naturális ízét.
Az 1800-as évek közepétől Angliában a Cope Brothers merkantil vállalata árúlta az Escudo-t. 1870-ben egyszerű és nagyszerű ötletük támadt; megfelelő gépesítéssel maguk kezdték a dohányt - változatlan összetétellel s formában -, industriálisan gyártani s forgalmazni. (A szükséges géppark s technológia azidőtájt már létezett, hiszen a kötélszerűre facsart dohány készítése régóta jólismert metodus szerint történt) A kezdetektől fogva ugy kassza- mint közönségsiker lett a dologból, s exclusiv minőségével, utolérhetetlen tiszta ízeivel a keverék hamar és igen mélyen beférkőzött a pipások szívébe. Megjegyzésre érdemes tán, hogy idővel a Cope társult a Lloyd nevű dohánygyártó és forgalmazó céggel, s attól kezdve Cope & Lloyd lettek, és együtt csinálták az Escudot, de továbbra is mint Cope's Escudo került a dohánypiacra.
Az 1930-as évek közepén a Gallaher felvásárólta a céget, az ő gyártmányuk lett az Escudo, továbbra is Cope's Escudo név alatt. Sem összetételében sem ízében nem változott, a gyártási technológián változtatást nem eszközöltek. A keverék minősége változatlan maradt, hiszen az üzem ugyanott állt, nem költözött máshová, a keverést, sodrást etc, végző gárda ugyanaz maradt, s a felhasznált dohány is a majd' évszázada megszokott volt. Ekkoriban kezdték a dohányt légmentes dobozba csomagolni. Az eljárás eléggé kezdetleges volt; a dohánnyal töltött kerek dobozt forróvízbe állították, majd miután kellőképp felmelegedett, rátették a tetejét s hideg vizben lehűtötték. A dobozban a dohánnyal együtt hűlő levegő a tetőt lehúzta, s a doboz hermetikusan zárt lett.
A '80-as évek végétől a cég egyre nagyobb problémákkal került szembe; egyrészt nehézkesebbé vált a megszokott, kezdetek óta azonos szállítótól a dohány alapanyag beszerzése, másrészt mind nagyobb problémát jelentett a hozzáértő szakemberek, munkaerő kiöregedése, míg azután '94-ben leállították az Escudo gyártását.
Miután a bóltokból eltünt, a keverék hívei igencsak hiányolták, mondhatni megrökönyödtek ezen a minősíthetetlen blaszfémián, bakó kezére kívánván juttatni a dologban vétkeseket. Valóságos mozgalom indúlt, ami majdhogynem követelődzésbe csapott át, mígnem a dán Christian Petersen A/S, jó üzletet remélvén, megvette a technológiát, az eredeti gépparkot minden dokumentációval együtt, sőt, még azt is megtette, hogy konzultásként alkalmazta az öreg szakértőket - akik még tudták, mivel hogyan kell bánni -, és 1997-től újfent megjelent az Escudo, ami még mindig a régi Escudo volt. Csak most már a Petersenék neve alatt. Azonban igen hamaros, rövid esztendőkön belül megmutatkozott, hogy a termékhez használt dohányok beszerzése még nehezebbé vált, áruk egyfolytában drágult, a gépek üzemképes állapotban tartása is sokba került, valamint olyannyira munkaigényes az előállítás, hogy a termék nemhogy rentábilitás nem volt, hanem ráfizetéssel ment. Nosza megválni a ballaszttól, s Dunhillra származott az antik géppark s technologia át.
Na, ők azután megalkották a maguk Navy de Lux-ját, ami, továbbra is a jól ismert Curve Cut formájú és állagú csavart dohány. Állaga, bár hasonló az Escudo-éhoz, nem pontosan az, pl. a tallérok átmérője hajszálnyit vastagabb. Lehet azonban, hogy ez csak a látszat, s abból adódik, hogy kicsinyék lazábbra van sodorva ezáltal talán könnyebben szétnyílik s attól látszik ugy mintha. Ennek a dohánynak sem minősége sem íze ellen érdembeli kifogás nem merülhet fel, de ez már nem az Escudo. Azt esetleg pótólhatja de nem helyettesíti, s valószínűsítem, hogy azt többé semmi nem is fogja. (Hacsak a Pease idők múltán nem kreál egy olyat.)
Hát kb ennyit régmúlt idők Escudojáról.
A dohányt én a '70-es évek elejétől ismerem, első tömetet egy akkor húsz esztendeje érlelt dobozból szívtam. Hogy egyszerűen fejezzem ki magam; fenséges volt. Nem okozott nehézséget megszeretni. A késöbbiekhez pedig; egészen a Petersen változatig minősége változatlan, és a dánok nagyon jó kópiáját adták. Az ő variációjuk az eredetitől alig tér el, elsősorban csak a Perique ízén érezni kevés másságot. Jól érlelt, remek harmóniájú dohány, nagy kár, hogy nem folytatták a gyártást.
Leonidas (2005. november)
